vállalat

Adding Value – specialitásokra szakosodva.

Cégünk 1945 óta foglalkozik kizárólag élelmiszer- és gyógyszeripari összetevőkkel. Ez a stratégia sikeresnek bizonyult. Ried im Innkreis-i székhelyével és 16 leányvállalatával a KUK egyike a legismertebb közép- és kelet-európai beszállítóknak ebben az ágazatban. Mire törekszünk? Hogy kapocs legyünk kiváló minőségű élelmiszert vagy gyógyszert gyártó partnereink, és nemzetközi szinten elismert beszállítóink között. Mindezt személyesen szeretnénk végezni, az adott ország nyelvén, egy megoldásközpontú szakértői csapattal.

 

filozófia

Adding Value – nem mindennapi módon.

Három betű, egyetlen feladatnak szentelve: összekötő láncszemmé, hozzáadott értékké válni. Az összképet látni, ugyanakkor mindenkihez a saját nyelvén szólni. Ha kell kérdezünk, ha kell megfigyelünk. Így segítjük a termékfejlesztőket, termékmenedzsereket, hogy megfeleljenek a vevői elvárásoknak. Tesszük ezt addig amíg el nem érjük célunkat: egy innovatív megoldást. Lehet bármilyen egyedi az adott feladat, módszerünk megbirkózik vele, hiszen rugalmas és nem szokványos, és mindig előretekintő.

cégtörténet

Adding Value – úttörő szemlélet.

Odafigyelünk és időben meghalljuk a piac igényeit. A KUK alapítói, Krist, Ulrich és Kössl a háború utáni piacot mesterséges mézzel élénkítették fel, és lelkes fogadtatásra találtak. A pektingyártás elindításával a cég megalapozta sikeres jövőjét.

>> tovább

1950

Herbert Karsch érkezésével szemléletváltás vette kezdetét: bővítette a pektingyártást bővítését,felismerte a kereskedelemben rejlő növekedés lehetőségét, majd éppen a megfelelő pillanatban visszavonult a gyártástól és teljesen a kereskedés felé fordult. Az évek során megszerzett tapasztalatai nagyban hozzájárultak az élelmiszeripari összetevők kereskedelmének sikeres felfuttatásához.

1984

Anton Kirchtag a vállalathoz került. Az elkövetkező évek során vált a KUK nemzetközi céggé, megelőzve ezzel nagyobb versenytársait, és az aktuális trendet. Irányítása idején a vállalat már nem országokban, hanem régiókban gondolkodik - KUKalizációban.

1990

25 jól csengő beszállítóval a KUK az egyik legnagyobb osztrák disztribútor. 1993 - a vállalat megveti a lábát a magyar piacon. 1994 - prágában kezdi meg működését az első leányvállalat, a KUK-Bohemia. Ezt követően indul be a kelet-európai piac rugalmas, helyi szakértői csapatok segítségével.

1995

Anton Kirchtag az elsők között ismerte fel a funkcionális élelmiszer trend jelentőségét, és úttörő szerepet vállalt abban, hogy a termékpalettára felveszi a táplálék-kiegészítők és a gyógyszerek összetevőit: ebben a szektorban a KUK azóta is piacvezető szerepet tölt be. 2001 - a cég már a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Szlovéniában, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában is működtet leányvállalatokat.

2007

A KUK megnyitja irodáit a négy legnagyobb közép- és kelet-európai piacon (Németország, Lengyelország, Ukrajna és Oroszország), valamint Kazahsztánban. 2010 - Katrin Kirchtag csatlakozik a céghez és vezető szerepet vállal abban, hogy a vállalat megfeleljen a digitális korszak kihívásainak

2014

Létrejön az albán és a macedón leányvállalat

2016

Valamennyi KUK irodában létrehozzuk a tesztkonyhákat. A Vállalkozó szellem továbbra is filozófiánk alapja.

csapat

Adding Value – hiteles kapcsolattartók.

Munkavállalóink jelentik a vállalat arcát. Mindegyikük erős karakter és jól használja a horizontális és rugalmas vállalati struktúra adta lehetőségeket. Vállalati kultúránk szerves részét képezi a technológiai tudás mellett a kulturális sokféleség. Ez a sokféleség kedvez a kreativitásnak, segíti ez egyéni kezdeményezéseket, ugyanakkor ráirányítja figyelmünket a regionális sajátosságokra. Egyéni ötleteinkkel egymást is tudjuk inspirálni. Miről ismer fel bennünket? Arról, hogy nem a hagyományos sémák szerint gondolkodunk. Arról, hogy nem tudunk ellenállni a kihívásoknak. Arról, hogy munkánkat felelősségteljesen végezzük.

állások

Adding Value – egy nem szokványos munkahely.

Új piacok. Új lehetőségek. Növekvő cégként folyamatosan keresünk lelkes és elhivatott munkatársakat. Tartson kapcsolatot az ügyfelekkel és a beszállítókkal back-office munkatársként, sales managerként, vagy éppen labortechnikusként Keltse fel érdeklődésünket! Jelentkezését a jobs@kuk.comcímen várjuk.

ügyfeleinknek

Adding Value – Teljes körű megoldások.

Az olyan összetett és felelősségteljes szektorokban, mint amilyen az élelmiszer- és gyógyszeripar, a vállalati innováció motorjai a termékfejlesztők akiknek hatalmas kihívásokat kell legyőzniük. A késztermékek egyre összetettebbek és életciklusuk egyre rövidebb. Ezért a kihívásokra adott válasznak gyorsnak és hatékonynak kell lennie. Partnereink ehhez külső segítséget kívánnak igénybe venni. Nálunk minden szükséges alapanyagot megtalál egy helyen. Velünk a problémák mélyére tud nézni, valamint nyomon tudja követni a termékfejlesztés minden fázisát. Régi ügyfeleink ezt nagyra értékelik.

beszállítóinknak

Adding Value – összekötő kapocsként.

A piacok egyre nyitottabbak. Piacvezető beszállítóinktól nem csak kiváló minőségű alapanyagot várnak vevőink, hanem teljes technológiai háttérszolgáltatást is. Kompetens értékesítőink Közép-, és Kelet-Európa szerte ennek a háttérszolgáltatásnak a lehetőségét teremtik meg beszállítóinknak és vevőinknek egyaránt. Összekötő kapocsként mind a vevőink, mind a beszállító partnereink problémáit megértjük, magunkénak érezzük. Milyen értéket tudunk hozzáadni ezáltal? Hatékony know-how transzfert, hogy a legújabb fejlesztések is eljussanak vevőinkhez. Ezért választanak minket beszállítóink, mert az érték és tudás, amit alapanyagaik képviselnek jó kezekbe kerül. Mert hosszú távú partnerkapcsolataink révén a vevők ajtói megnyílnak előttünk.

 

Tesztkonyhák

Adding Value – praktikus megközelítés.

Saját tesztkonyháinkban 60 élelmiszertechnológus próbál ki új recepteket, hogy mélyítse tudását és hogy végtermék mintákat adjon vevőink kezébe. Ezt a fajta szolgáltatást lelkesen fogadják vevőink. Ez a legjobb módja annak, hogy maguk is megtapasztalják a termékeink kiváló minőségét mielőtt a gyártásban is kipróbálnák azokat. Tesztkonyháink 16 országban működnek: hozzáadott értéket jelent vevőinknek és beszállítóinknak egyaránt.

beszállítók

Adding Value – Szakosodott beszállítók.

Amikor beszállítóink a képviseleti jogot a KUK-nak adták, rögtön 10 000 közép- és kelet-európai kapcsolatuk lett. Komoly döntést hoznak, hiszen a KUK értékesítőit rendszeresen továbbképzik saját laborjaikban. Tudják,hogy alapanyagaik jó kezekbe kerülnek. A KUK elvégzi számukra a szükséges piackutatást és logisztikai feladatokat.

>> tovább

élelmiszeripari alapanyagok

Adding Value – élelmiszeripari alapanyagok.

A hangsúlyt a speciális élelmiszer-összetevőkre helyezve, kiváló minőségű termékek széles skáláját kínáljuk – mindezt több mint 60 élelmiszer technológus szaktudásával párosítva.

>> tovább

KEMÉNYÍTŐK

Módosított és funkcionális natív keményítők, emulgeáló és zsírhelyettesítő módosított keményítők

HIDROKOLLOIDOK

karragén, alginát, xanthán, szentjánoskenyérmag-liszt, guar gumi, pektin, zselatin, agar-agar, gumiarábikum, cellulóz-gumi, MCC és annak funkcionális változatai

TEJIPARI ALAPANYAGOK

Kazeinátok, savófehérje-koncentrátumok, habosítók, kávékrémporok, frakcionált vaj és tejzsír

TEJIPARI KULTÚRÁK

kefir-, joghurt-, és sajtkultúrák, rennet

KAKAÓ-, ÉS CSOKOLÁDÉTERMÉKEK

Kakaópor 10-12%, 20-22% és 22-24% kakaóvaj-tartalommal, kakaómassza, kakaóvaj, csokoládék, bevonók és töltelékkrémek, dekorcsokoládék és szóradékok

NÖVÉNYI ZSÍROK

Zsírporok és zsírpelyhek, pálma alapú speciális növényi zsírok (CBE, CBS, CBR, CBI, shortenings), kókuszzsír, egyéb olajok és zsiradékok

SZÍNEZÉKEK ÉS AROMÁK

Természetes színezékek és élelmiszer színezőanyagok, karamell színezékek, vanillin, sós és édes aromák, ízesítőanyagok, sajtporok, inkatív élesztők és élesztőkivonatok, tea- és kávékivonatok

TOJÁSTERMÉKEK

Kritályosított és porított tojásfehérje, tojássárgája és teljes tojáspor

ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK

Liofilizált és aszalt gyümölcsök, zöldségek, gombák, hús és haltermékek, zöldség- és gyümölcsporok, pürék, koncentrátumok, hüvelyes lisztek, gyógynövények és fűszerek.

FÉLKÉSZTERMÉKEK

Cereáliák és ezek különböző keveréke, kukoricapehely, szója-pehely, -töret, pirított kenyérmorzsa, kruton, bébiételhez használható gabonák és hidrolizált lisztek

ÉDESÍTŐSZEREK ÉS CUKROK

Aszpartám, aceszulfám K, stevia, xylitol, laktitol, fruktóz, gyöngycukrok, szukralóz, cukorbevonat és fondant por

FUNKCIONÁLIS FEHÉRJÉK (TEJMENTES)

szójafehérje, borsófehérje, napraforgómag-fehérje, hüvelyes-fehérje, állati eredetű fehérjék, kollagén, húsfehérje, vérplazma-fehérje

EMULGEÁLÓSZEREK

mono-digliceridek, datem, laktám, citrem, acetem, PGE, PGPR, SSL, lecithin

ANTIOXIDÁNSOK

tokoferol, aszkorbil-palmitát, rozmaring kivonat, zöld tea kivonat

EGYÉB

zsemlemorzsák és panír rendszerek, (instant) rízs & rízsliszt, folyékony és szártott maláta extract & liszt, foszfátok, enzimek, kálim-szorbát, marcipán, felületkezelő és fényező bevonatok & rendszerek, betain

étrendkiegészítő alapanyagok és gyógyszeripari alapanyagok

Adding Value – étrendkiegészítő és gyógyszeripari alapanyagok. 

A hangsúlyt a speciális étrendkiegészítő és a gyógyszeripari alapanyagokra helyezve, kiváló minőségű termékek széles skáláját kínáljuk – mindezt több mint 60 élelmiszer technológus szaktudásával párosítva.

>> tovább

SZILÁRD SEGÉDANYAGOK

Laktóz granuláláshoz, laktóz direct-mompresszióhoz, MCC, Filmbevonó rendszerek tablettákhoz, Gyógyszerkönyvi keményítők, gyógyszerkönyvi zselatinok, xantán, xilit

FOLYÉKONY SEGÉDANYAGOK

poliszorbátok, etoxilált ricinusolaj, makrogolsztearát, szorbitán észter, makrogol lauril éter, adjuvánsok állatgyógyászati vakcinákhoz

LUBRIKÁNSOK

Sztearinsav, magnézium.sztearát, gliceril-dibehenát

ÉLELMI ROSTOK

Inulin, oligofruktóz, oldható almarost, cellulóz rost, folyékony oligofruktóz

PROBIOTIKUMOK

probiotikus kultúrák, probiotikus élesztő

ÍZÜLETEK EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSE

glükózamin, kondroitin, native II típusú kollagén, hialuronsav

SZÍV ÉS ÉRRENDSZER EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSE

Omega-3 zsírsavak por és olaj formában

VITAMINOK ÉS ÁSVÁNYIYNYAGOK

vitamin és ásványianyag premixek, kalcium karbonát, B-vitaminok és ásványianyagokkal dúsított élesztő, K2 vitamin

SPORT-TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐ ALAPANYAGOK

L-karnitin, konjugált linolsav, fehérje-hidrolizátum, savófehérje-koncentrátumok, teljes tejfehérje

IMMUNRENDSZER EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSE

arabinogalaktán, laktoferrin, kolosztrum

BIOAKTÍV ALAPANYAGOK

Növényi kivonatok, fenyőmagolaj, lecithin, MCT, antioxidánsok

KOZMETIKAI ALAPANYAGOK

Hialuronsav, emulgeálószerek, betain

kapcsolat

Adding Value – helyszíni elérhetőség.

Felkeltettük érdeklődését? Kérdése van, és gyors választ szeretne? Forduljon bátran a helyi KUK irodához vagy közvetlenül a KUK központhoz. Munkatársunk 24 órán belül megkeresi önt.

KUK-offices

Adding Value – az Önök országában, az Önök nyelvén.

Egyszerre tudjuk biztosítani egy kis cég rugalmasságát és egy stabil cég megbízhatóságát. Így alapoztuk meg jelenlétünket 21 országban. Ha velünk dolgozik, minden esetben olyan személlyel kerül kapcsolatba, aki megérti kéréseit. Rövid időn belül, helyben tudunk segítséget nyújtani. Minden problémát kihívásnak tekintünk és megoldására elhivatottan törekszünk. Nincs olyan kihívás, melyet ne lehetne innovatív módon megoldani. Hogy mi a hozzáadott érték? Szoros együttműködés és minden részletre kiterjedő konzultáció.

Képviseletek

KUK-Handels GmbH
Auleiten 4
4910 Ried im Innkreis
Telefon +43 77 52 858 05
Fax +43 77 52 858 05 – 20
Érvénytelen e-mail cím office@kuk.com

Magyarország

KUK-Hungaria Kft.
Liszt F. u. 40
9022 Györ
Telefon +36 96 511 780
Fax +36 96 511 789
Érvénytelen e-mail cím office-hu@kuk.com

Albánia

KUK-Albania sh.p.k.
Autostrada Tirane-Durres KM7
1051 Kashar-Tirane
Telefon +355 4 4803429
Fax +355 4 4803429
Érvénytelen e-mail cím office-al@kuk.com

Ausztria

KUK-Austria GmbH
Auleiten 4
4910 Ried im Innkreis
Telefon +43 77 52 858 05
Fax +43 77 52 858 05 – 20
Érvénytelen e-mail cím office-at@kuk.com

Bulgária

KUK-Bulgaria Ltd.
Georgi Benev Str. 3
4027 Plovdiv
Telefon +359 32 946 760
Fax +359 32 967 558
Érvénytelen e-mail cím office-bg@kuk.com

Csehország

KUK-Bohemia, spol. s r.o.
Vinohradská 90
130 00 Praha 3
Telefon +420 271 730 262
Fax +420 272 191 616
Érvénytelen e-mail cím office-cz@kuk.com

Horvátország, Bosznia – Hercegovina

KUK-Adriatic d.o.o.
Rudeska 160B
10000 Zagreb
Telefon +385 1 3866 014
Fax +385 1 3886 164
Érvénytelen e-mail cím office-hr@kuk.com

Kazahsztán

TOO KUK-Kazakhstan
micro-district Nurlytau, Kunzharyk street 1A
050045 Almaty
Telefon +7 727 2977 044
Fax +7 727 2977 044
Érvénytelen e-mail cím office-kz@kuk.com

Lengyelország

KUK-Polska Sp. z o.o.
ul. Wierzbięcice 49/5
61-547 Poznań
Telefon +48 61 639 77 02
Fax
Érvénytelen e-mail cím office-pl@kuk.com

Makedónia

KUK-Macedonia d.o.o.e.l.
str. Hristo Smirnenski 21-1/22
1000 Skopje
Telefon +389 2 311 80 82
Fax +389 2 312 01 48
Érvénytelen e-mail cím office-mk@kuk.com

Németország

KUK-Germania GmbH
Gallbrunnenplatz 5 a
76669 Bad Schönborn
Telefon +49 7253 93 49 08 - 0
Fax +49 7253 93 49 08 - 9
Érvénytelen e-mail cím office-de@kuk.com

Oroszország

KUK-Russia Ltd.
3rd Khoroshevskaya str.18, build.2
123298 Moscow
Telefon +7 495 225 45 81
Fax
Érvénytelen e-mail cím office-ru@kuk.com

Románia, Moldávia

KUK-Romania S.R.L.
Str. Emil Garleanu 11, Bloc C1
077190 Voluntari, Jud. Ilfov
Telefon +40 2131 044 65
Fax +40 2131 044 69
Érvénytelen e-mail cím office-ro@kuk.com

Szerbia, Montenegró

KUK-Srbija d.o.o.
Hadži Melentijeva 58
11 000 Beograd
Telefon +381 11 3089 950
Fax +381 11 3089 970
Érvénytelen e-mail cím office-rs@kuk.com

Szlovákia

KUK-Slovakia, s.r.o.
Zvolenská 32
821 09 Bratislava
Telefon +421 2 5810 3400
Fax +421 2 5810 3412
Érvénytelen e-mail cím office-sk@kuk.com

Szlovénia

KUK d.o.o. - Slovenia
Parmova ulica 53
1000 Ljubljana
Telefon +386 1 436 42 92
Fax +386 1 436 42 93
Érvénytelen e-mail cím office-si@kuk.com

Ukrajna

KUK-Ukraine Ltd.
Krasylivska str. 11
03040 Kiew
Telefon +380 44 459 31 55
Fax +380 44 459 31 56
Érvénytelen e-mail cím office-ua@kuk.com